Módosult a szmogriadó-tervről szóló fõvárosi rendelet
A Fővárosi Közgyűlés tavaly év végén alkotta meg az ún. szmogriadó-tervről szóló rendeletét.
Ezt rövid időn belül (a 90/2008. /XII.30./ Főv. Kgy. rendelettel) módosították.
Nemrégiben újabb módosításra került sor (50/2009. /IX.5./ Fõv. Kgy. rendelet).
Ennek — a közúti közlekedési szolgáltatók szempontjából — legfontosabb eleme, hogy a kedvezőtlenül sok légszennyező anyagot kibocsátó gépjárművek -melyeket a hátsó rendszámtáblán elhelyezett, a környezetvédelmi besorolást jelző sárga plakettről lehet megismerni - a rendeletben pontosan meghatározott „belvárosi”, október 20-tól március 8-ig terjedő forgalmi korlátozásának eredetileg 2009. október 20-ai hatályba léptetését törli, s a hatályba léptetést egy külön önkormányzati rendelet megjelenéséhez köti. Ez azt jelenti, hogy addig, amíg az önkormányzat egy ilyen hatályba léptetõ rendeletet nem jelentet meg (melynek dátuma teljesen bizonytalan), addig a sárga plakettel ellátott járművek téli Budapest „belvárosi” közlekedésének tiltását tulajdonképpen felfüggesztették.
A Magyar Rádió értesülése is megerősíti, hogy az idén még nem lép érvénybe a korlátozás, nem tiltják ki az öreg autókat Budapest belső részéről
(A hírek szerint több feltétel nem adott még ugyanis, többek között nem készültek el a behajtást tiltó táblák sem.)
A piros területre október20-ától tilos lenne behajtaniuk a sárga plakettes járműveknek
A cél az volt, hogy a legszennyezőbb járművek majdnem féléves kitiltásával annyival csökkentsék a légszennyezettséget, hogy ne kelljen szmogriadót elrendelni. Azért, hogy ezt elérhessék, még a tiltott zónán belüli lakosokkal sem kivételeztek a szabályozásban.
Augusztusban enyhítettek a szigoron: bővítették a mentességet élvező járművek körét, a térképen pirossal jelzett övezetben lakók három évre behajtási engedélyt kaptak.
A tapasztalataink szerint az érintettek közül is sokan vannak még, akik semmit nem tudnak a behajtási korlátozásról.
Becslések szerint a korlátozás a Budapesten regisztrált járművek mintegy ötödét érinti, ez közel nyolcvanezer autót jelent (katalizátor nélküli, valamint a nem szabályozott katalizátorral rendelkező négyütemű és kétütemű benzines, valamint az 1998 előtti dízelek ilyenek.)
Forrás: MKFE , Magyar Rádió

