Hosszabb lesz az M3-as autópálya
Vaja és Vásárosnamény között is kétszer két sávon épül ki a gyorsforgalmi út.
Az M3-as sztráda újabb Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei részén, Vaja és Vásárosnamény között is kétszer két sávon épül ki a gyorsforgalmi út.
A korábbi tervek szerint az M3-as Nyíregyházától csak Vajáig épült volna ki kétszer két sávos autópályaként, míg tovább, Vaja és Vásárosnamény között autóútként alakították volna ki a nyomvonalat - mondta Veres, a keleti kapcsolatokért felelős kormánybiztos az újságnak.
A térség négy szocialista országgyűlési képviselőjének kezdeményezésére most változott a terv, így Vaja és Vásárosnamény között is autópálya lesz az alacsonyabb szolgáltatási szín-vonalú autóút helyett.
Veres János a lapnak megerősítette: a kormány az M3-as autópálya Nyíregyháza-Vásáros-namény közötti újabb szakaszának megépítését prioritásként kezeli és elkészítéséhez euró-pai uniós forrást használ fel.
2009.november
Forrás: MTI

