mobilitási csomag

Mobilitási csomag

Elfogadta a nemzetközi közúti fuvarozás szabályozásáról szóló tárgyalási mandátumát az Európai Parlament, így megkezdődhetnek az intézményközi egyeztetések a közösségi kiküldetési irányelvhez kapcsolódó kérdésben. A végső döntés az ősszel összeülő új parlament idején születhet meg.

A szűk többséggel megszavazott mobilitási csomag legfontosabb vitás pontja, hogy a nemzetközi fuvarozásra is vonatkozzanak-e a kiküldetésben lévő munkavállalókra érvényes előírások. Az EP képviselők a tranzit kivételével, a nemzetközi fuvarozásra és a kabotázsra egyaránt kiterjesztenék a kiküldetési szabályokat.

A kelet- és közép-európai tagállamokból származó képviselők nagy többsége nem támogatja az elfogadott szöveget, mivel az új előírások kedvezőtlen helyzetbe hoznák nemzetközi fuvarozóikat.

Az EP szerint a nemzetközi fuvarozóknak úgy kellene összeállítaniuk járataikat, hogy a gépkocsivezetők legalább négyhetente otthon tölthessék a heti pihenőt, a köztes heti pihenőt pedig a kamionon kívül kell tölteniük. A kabinban alvás tilalmáról tehát tovább tart a vita. 

A parlament emellett kötelezővé tenné a határátlépés rögzítését a jármű tachográfjában.

A kelet- és közép-európai fuvarozói érdekképviseletek mindez ellen hosszú ideje tiltakoznak, hivatkozva a vállalkozás szabad nyújtásának szabályaira, valamint a piactorzító hatásokra. 

A kiküldetési irányelv ügyében szemben álló államok szociális dömpinggel, illetve protekcionizmussal vádolják egymást.

A közelmúltban különböző fuvarozói szakszervezetek tüntettek az Európai Parlament brüsszeli székháza előtt. Szakértők szerint az esetleges megállapodást megerősítő szavazásra már csak az újonnan felálló EP-ben fog sor kerülni.

Similar Posts