Incoterms a gyakorlatban – EXW vagy FCA?

Valós példa: amikor az EXW tényleg EXW

Egy dán feladó az EXW feltételt teljesen szó szerint értelmezte: nem volt hajlandó targoncával felrakni az árut a pótkocsira.

A vevő arra számított, hogy a felrakás természetesen megtörténik, ezért a helyzet váratlanul érte.

A fuvar végül nem hiúsult meg. A gépkocsivezető rendelkezett targoncavezetői jogosultsággal, így ő meg tudta oldani a rakodást.

A történet tanulsága azonban sokkal fontosabb volt magánál a helyzetnél:

ha a vevő azt várja, hogy az eladó a saját telephelyén fel is rakja az árut a vevő által küldött járműre, akkor az FCA sok esetben pontosabban tükrözi a valós árumozgást, mint az EXW.

Azóta az érintett megbízó a külkereskedelmi szerződésben már nem automatikusan EXW feltételt választ, hanem végiggondolja, hogy a gyakorlatban valójában milyen átadási módot szeretne.

Miért fontos ez?

Az EXW és az FCA közötti különbség papíron aprónak tűnhet.

A gyakorlatban azonban eldöntheti, hogy:

• kinek kell megszerveznie a felrakást,
• ki viseli annak költségét,
• és kihez tartozik az adott művelet felelőssége.

Ezért az Incoterms klauzulát nem érdemes megszokásból kiválasztani.

A jó paritás nem az, amit mindig használunk, hanem az, amelyik a valós üzleti és logisztikai folyamatot írja le.